telefonálok, lépdelek fel a lépcsőn, befordulok a lift felé, éppen beszáll egy öreg férfi. nyilván hallotta, hogy jöttem. várjon kérem, szólok neki. elhúzza a belső liftajtót, majd nyúl a gomb felé. hamarabb nyomja meg, mint ahogyan én rábaszok a kinti hívógombra, így már csak annyit tudtam mondani, hogy mi a büdös faszomért nem tud megvárni. elnézést kértem attól, akivel telefonon beszéltem, elmondtam neki, hogy annyira elegem van az öregekből. mindössze néhány perccel később értem így fel a tizedikre, de mégis. a faszom kivan ezekkel a szocializmusból itt maradt vadbarmokkal. annyira mást gondolunk mindenről, és úgy érzem, hogy nem feltétlenül az én, már kapitalizmusban felnőtt generációm vesztene egy összehasonlításban. de lényegében mindegy is. néhány hónapja, egy hasonló szituációban felszaladtam a lépcsőn, gondoltam utolérem, és megkérdezem, hogy miért nem várt meg. nagyjából a hetedikre-nyolcadikra mehetett a fasz, én meg a negyediknél kitikkadtam, a hetediknél savasodni kezdett a lábam, a tizedikre meg elöntött a víz. lemaradtam róla, de már idegeskedni nem maradt időm. be kell látnom, a családtagjaimat persze nem ide véve, de én kurvára nem szeretem az öregeket.

 megijedtem, mert nem tudom a blogomhoz a jelszót. ha ráklikkelek, akkor automatikusan bedobja a gép, de mint a füves para, rámtört, hogy mi van, ha a gépnek valamiért kimegy a "fejéből". addig-addig próbáltam jelszót módosítani, amíg hiába kattintottam az email-címemre, alulra már nem tette be magától a jelszót. nagyjából negyven lehetséges jelszót próbáltam, egyik sem működött. írtam két kétségbeesett levelet a blog.hu-nak, egyelőre még nem jött válasz, de faszom kivan, remélem, hogy legalább jót röhögtek rajta. az asszony azt mondta, hogy nézzem meg, hátha a laptop még "tudja", amit a PC már elfelejtett. megnéztem, nem tudja. kipróbáltam még huszonötöt. lassú a mobilnet, ezért a huszonötödik próbálkozásnál alig jött be, már éppen kiléptem volna, amikor bejött. beléptem. a faszom kivan, itt vagyok, és írok. mivel még senki nem nézte meg ezt a blogot rajtam kívül, ezért csak magamnak. de leszarom. én írhatom ide, hogy a faszom kivan, sikerült bazdmeg. őszíntén szólva, a sikeres verzió beteljesülésének volt a legkisebb lehetősége.

babakocsival a buszon. először csak a székek között, mert egy lila koffer elfoglalja azt a helyet, ahová be kéne tenni a gyereket. kocsistól. körbenézek. tíz, pirosra festett körmöt látok, és egy nyavalygó, nőnek tűnő amorf húscafatot. leszarom, de a faszom is kivan közben. leszáll, csillog a tekintete, amikor a gyerekre néz, magamban megbocsájtok, és beparkolok a helyemre.

ma reggel erjedt gyümölcs illatú nénik vártak a buszon. ott álltak, ahová a gyereket kellett volna betennem kocsistól. nem kezdtem el gondolkozni azon, hogy miért ott álltak, bassza meg őket a lógó faszú férjük, sokkal inkább az érdekelt, hogy miféle szar kölnit önthettek magukra, hogy ilyen rohadt banán szaguk van. miért nem tisztelik meg az elhasznált testüket azzal, hogy ugyan drágább, de minőségibb löttyöt öntenek magukra? mint a piacon zárás előtt, úgy érzem magam a sok zümmögő légy között, lábam alatt eltaposott sárgabarackkal, a hasamban dinnyével, a szám szélén megszáradt meggylével.

majdnem minden összejött mostanában. a faszom kivan. de komolyan. majdnem olyan, mint amikor tizennégy voltam, vagy tizenhat. mindegy. nem volt jó akkor. hosszú volt a hajam, mindenfélét ittam, mindenfélét hittem, és borzalmasan éreztem magam a bőrömben. borzalmasan szarul. mint most, alig tíz, vagy nyolc évvel később. mindegy. úgy tűnik, hogy minden ismétlődik itt. valószínűleg, ezért nagy kár.

a gyerek nálam, az asszony dolgozik, dada sehol, már háromnegyed órája dolgoznom kellene. fekszek a gyerek mellett, aki édesen gagyog, azt figyelem, meg a számítógépemet, ahol ülnöm kellene, és dolgoznom. dolgoznom, dolgoznom, dolgoznom. a faszom kivan. nem akar enni a gyerek, nem akar inni, pláne nem aludni. felhívom az asszonyt, azt mondja le kell tennie. leteszi. én is. egyre inkább kivan a faszom, de nagyon-nagyon visszatartom magam, mert, aki a legkevésbé tehet erről, az maga a gyerek. odaülök a géphez, takony és nyál borítja el a gyerek arcát, üvölt. megnyitom az emaileket, ír egy ember, hogy lopom a híreit. a gyerek továbbra is üvölt, rábaszok az asztalra. az embert elküldöm a picsába, kimegyek a gyerekhez, felhívom az asszonyt, közlöm vele, hogy nem bírom. én ezt az egészet már tényleg nem. a szívem megszakad, és legszívesebben kiugranék az ablakon. nem teszem meg. megjön a dada, nekiállok dolgozni. a gyerek üvölt, és állatkákat ejt be nekem az ablakon. ha megpuszilom őket, akkor nevet. még mindig nedves a szeme. nem tehet semmiről.