gyerekkoromban teljesen kikeltem magamból. nem voltam valami nagyon. sokszor eszembe jut, ahogy testvéremmel álltunk a sóderdombon, odabent anyám és apám üvöltözött egymással. mi kimenekültünk. ott álltunk, pizsamában. volt egy kályhánk, ami iszonyatosan pufogott. mintha fel…

 és akkor most mindig úgy van, hogy az ember vak. mit várjon tőle az ember. csak elütést.  szót semiféleképpen ne. pláne ne két emmmel. hárommal. vetődünk. vérzünk. de jó lenne ha véreznénk. úgy csattanok, hogy nincs hova elfeküdnöm. ti vérezzetek csak tovább, hát…

 és még mindig nem tudok azzal mit kezdeni, ha egy ember meghal. faszszopók.

 hogyan is írjam le...van nekem egy nagyon szép kislányom. olyan hihetetlenül okos, és gyönyörű, hogy ezt betűkkel nem tudom leírni. annyira sokat jelent nekem, hogy minden mondat felesleges lenne, ha megpróbálnám leírni.és mindig írok, ha sírok, az nehéz pillanat, fontos…

a legborzalmasabb, amikor annyira szomorú vagy, hogy még kocsmába sincs kedved menni. amikor képtelen vagy rá, hogy alkohollal vidítsd fel magad. csak hazamész, elvégzed dolgaid, minden bizonnyal kivered, és közel egy órát fekszel még az ágyban mire elnyom az álom. ha iszol, akkor ez…