ezt próbáltam meg attilának, a kocsmából megismert 33 éves, fülbevalós srácnak is elmagyarázni. mert hogy egy hétig nem ivott, de pénteken megkapta a fizetését, és egészen vasárnap 10.30-ig vedelt. én pont a kocsma előtt jártam, és mivel korábban megfordultam templomban, ezért úgy gondoltam, hogy a vasárnapi mise tiszteletére megiszok egy sört a még el nem döntött felettünk álló lény - isten, allah, budha stb. - egészségére.
és akkor attila is ott támasztotta a pultot, meglepően tiszta, és ápolt volt. elmondta, hogy péntektől kezdve egyfolytában iszik, szinte semmit nem aludt, hogy gyűlöli magát, és csak a kétéves kislányára tud gondolni, akit havonta egyszer lát. ott létem alatt megivott két sört, egy vodkát, és azt is elmondta, hogy előző este beült egy rendőrautóba, és arra kérte a zsarukat, hogy vigyék be a markó utcába. a rendőrök jó fejek voltak, és egészen reggel hétig békén hagyták, a szombat estét attila egy rendőrségi autóban töltötte. azt mondta, hogy elvoltak, dumálgattak. 
attila kérdésére azt is elmondták a rendőrök, hogy akkor sem viszik be a fogdába, ha netán meg akarná ütni őket. gondolom, látták rajta, hogy rendes gyerek, csak összetört.
attila kedvéért megittam még egy sört, nem volt szívem ott hagyni. tényleg csak a mise miatt ugrottam be, meg azért is, mert előtte 4 napig én vigyáztam a kislányomra. gyönyörű, felemelő pillanatok, de nagyon fárasztóak is. jólesett a sör.
vörös, összetört tekintettel nézett rám, és csak azt hajtogatta, hogy a kislányát akarja látni, és hogy gyűlöli saját magát. hiába magyaráztam, hogy mennyi meló van egy gyerekkel, hogy tenni kell értük, és hogy a kislány nem jön be a kocsmaajtón aranyos mosollyal az arcán, hogy apa, tedd le az italt. amikor egy kislány ezt már ki tudja mondani, akkor már szarba se fog nézni, nem fog keresni, mert szégyelli, hogy egy szarrakás az apja - mondtam neki őszintén, hátha attól magához tér.
de attila péntek óta ivott, és már vasárnap délelőtt 11 óra magasságában is olyan részeg volt, hogy alig állt a lábán. én 24 vagyok, ő krisztusi korban, mégis, próbáltam tanácsot adni. elvégre, én is túl vagyok már egy váláson.
szóval, attila, pina. 
keress egy csajt, mert csak ő tud kihúzni ebből a szarból. akkor fogod összekapni magad, ha melletted van egy pina, aki megölel, aki óv, és akivel rendesen el tudsz bánni az ágyban, ha úgy alakul. akkor érzed majd magad újra férfinak, akkor lehetsz majd újra apa, addig felesleges álmodoznod a gyerekről.
aligha jutott el az agyáig, amit mondtam neki. de mennem kellett, ott hagytam a söreivel, meg a többi alkoholistával.
pelenkát kellett vennem, az elmúlt napok során sokat szart a kislányom, és teljesen kifogyott a készletem. 

Szerző: ganycze  2012.01.23. 16:07 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://afaszomkivan.blog.hu/api/trackback/id/tr753741081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása