úgy érzem megfulladok, nem bírom én ezt már. a kislányom anyukája azt mondta, hogy nem szeretné, ha hozzám járna a kislányom. pontosabban, hogy nem jön. én meg erre azt mondtam, hogy akkor keresek egy nagy épületet, és leugrom onnan. azt nem tettem hozzá, hogy szaltózom is egyet közben. tiszta sor, hogy ő tart életben. a kislányom.
belefáradtam én már ebbe. sajnálok mindent. sajnálom, hogy belekezdtem ebbe az életbe. elfáradtam. megpihennék. jó lenne, ha vége lenne mindennek.
"nem is értem, hogy hogyan nyírhatja ki magát valaki egy nő miatt" - mondta pár nappal ezelőtt egy ismeretlen nekem a pénztárnál.
ja, zártam rövidre a témát.
én sem értem a világot. egy hülye picsa miatt kell megölnie magát az embernek.
nekem most már bármi jobb, mint a fájdalom. nekem most már bazdmeg ebből tényleg elegem van. finito, és még sorolnám pár nyelven, ha tanultabb lennék. ennyi volt nekem ez az egész, rohadtul érzem, hogy nincs sok hátra. túl sok volt ebből a gyilkos érzésből. de nem szaporítom.
még egyszer köszönöm a kislányomnak, hogy itt tart engem. tudom, hogy korábban imádtam élni. de most már csak a fájdalomból jut, és ez tényleg sok. reálisan végiggondolva ezt nincs értelme tovább csinálni.
hát, akkor még várunk egy darabig. addig térden állva könyörgöm a környezetemnek, hogy irgalmazzon.