egy ideje az van, hogy ha megejtem évi két hazalátogatásomat szülőfalumba, akkor nem merem megkérdezni a régi ismerősöktől, hogy mi van a családdal. beszélünk a fociról, a sörről, a pináról, az időjárásról, meg hogy idén megint nem akar teremni, de a felmenőket elkerülöm, ahogy csak tudom, egészen egyszerűen azért, mert nem tudom, hogy kinek kije halt meg az elmúlt fél év során. mert az emberek olyanok, hogy meghalnak és beleteszik őket a földbe, és olyan fájdalmat hagynak hátra, amit az itt maradók a saját halálukig próbálnak feldolgozni. 

édesanyámmal minden nap beszélek telefonon, ez már akkor kialakult, amikor tizenhárom évesen eljöttem otthonról. a napokban mondta, hogy kicsit fel van bolydulva a falu, mert meghalt a pintér laci. 

pintér laciról azt kell tudni, hogy nem nagyon szeretett beleavatkozni a világ dolgaiba, kedvelte, ha a fröccs buborékjai megcsiklandozták a torkát, káromkodott, ha focimeccsen volt, és emellett mindig mosolygott. volt egy szép felesége, meg két lánya. gyerekként végigkövettem, ahogy elvesztette fiatalságát, és a sok alkohol miatt idővel olyan formájú és színű arca lett, mint az egykori katonai tányérsapkáknak. bajuszt is növesztett, amögül kérdezte, amikor sérült voltam, hogy palikám, hogy van az a boka? jól van laci bácsi, hétvégén játszom. rendben van palikám, ezt a szar dunavecsét majdcsak megverjük, nem bazdmeg?

pintér laci kőműves volt, édesanyám azt mondta, hogy leesett az állásról a múlt héten, majd rosszul lett és azt követően halt meg. nagy a meleg, a nap, mint mi a nagyítóval megperzselt hangyákkal, játszadozik velünk, egyikünket, másikunkat ilyenkor el-elszívja magához a földről. szóval, a kánikula ellenére pintér laci nem ivott kevesebbet és részegen lepottyant a magasból. ma temetik.

ha félévente hazajárok, néha mintha a korábbi életerős emberek szellemeit látnám. kár, hogy pintér laci nem térhet vissza. egyike lenne azoknak, akik véleményét meghallgatnám arról, hogy mi a lótúró van a halál után. ha visszajöhetne biztosan a focipályára menne, beállna a középkörbe, az öreg pelikán kijönne a söntéssel, az emberek innának, szotyiznának, körbeállnák a lacit. életében, bocsá, halálában először megkapná a figyelmét, és miután letette az üres fröccsös poharat, mesélne. ha dohányozni támadna kedve, tucatnyi kéz nyújtana felé cigarettát, ha újra megszomjazna, az öreg pelikán alighanem maga vinné neki oda a hideg rosét. ki tudja mit mondana. lehet, hogy csak mosolyogna örömében, hogy újra látja a füvet, meg a tizenhatos vonalát, ahonnan véleménye szerint már csak lőni szabad, passzolni nem. (emlékszem, a meccsek előtt a felvonulásnál ő volt, aki bekiabálta: mááá jobbak vagyunkkk!)

pintér laciról azt kell tudni, hogy nem nagyon szeretett beleavatkozni a világ dolgaiba, kedvelte, ha a fröccs buborékjai megcsiklandozták a torkát, káromkodott, ha focimeccsen volt, és emellett mindig mosolygott. volt egy szép felesége, meg két lánya.
mindezt csak azért írom le, mert nem az a fajta ember volt, akiről fennmarad valami írásos nyom. hát, akkor laci bá, most ugyan nincs bajnokság, de ha lesz majd, bebasszuk a labdát a kapuba, a meccs végén meg majd iszunk egy sört. 
a fröccsöt hivatalosan is visszavonultatjuk tiszteletedre.