cigányok ültek a buszon. a fiatal lány alig lehetett több tizennyolcnál, a fiú talán még fiatalabb volt, de olyan arccal nézett rám, hogy ha azt mondtam volna neki, hogy zsugabubus, akkor minimum a kisagyamig tolja hátra az orrcsontomat...
ez a helyes kis cigánypárocska ült hetykén előttünk a páros ülésen, majd amikor a következő megállónál megállt a busz és felszállt vagy három-négy öreg trotty, akkor az egész buszpereputtyból csak a cigányokban volt annyi, hogy szó nélkül felálltak és udvariasan átadták a helyüket a félhulláknak.
mi gyerekkel voltunk, meg amúgy sem vagyok híve a szó nélkül átadom a helyeket másoknak akciónak. véleményem szerint, aki le akar ülni az kérjen meg valakit, hogy álljon fel, és legyen olyan szíves, adja át a helyét. vannak országok, ahol ez így megy, mégsincs sértődés...
szóval nem vagyok híve ennek, de bejött, amit és amilyen előzékenyen csináltak a fiatal cigányok.

alig pár perccel később leszálltunk a buszról, és lefelé menet a jobb felkarom enyhén súrolta az egyik öreg hölgy bal mellét.

ugyanezen a napon elmentem focizni a haverokkal és családilag engedélyt kaptam arra, hogy utána bebasszak egy kicsit. háromszáz forinttal mentem el - ennyi volt... -, és őszintén mondom, hogy ebben az időszakban - amikor nagyon kevés szeretet és törődést kapok -, nagyon jólesett, hogy olyan emberek is meghívtak egy-egy sörre, akiket nem is ismerek túl szorosan. nem szeretem, ha meghívnak, de jólesett a társaság, a kocsma, az unicum, a röhögés, a figyelem.
ej, de buzis az ember, ha lelkileg sebzett...

sétáltam a busz felé négy sörrel és egy unicummal a fejemben és tudtam, hogy mind a négy jegy, ami a zsebemben van, használt...
kettő kilyukasztva, egy jegynek a másik oldala van kilyukasztva, a negyediknél meg csak nagyon halványan látszik, hogy már lyukasztva volt.
éjszakai busz, felszállok.
berakom a lyukasztóba azt, aminek a rossz vége lett kilyukasztva. egy negyvenöt körüli, érdes arcú, bajszos ellenőr odajön, kiveszi a jegyet a kezemből és azt mondja, hogy nem jó. tudtam én is, de ellenkeztem. odaadtam neki azt, amelyiken halványan ugyan, de látszik, hogy kezelve van. hogy honnan, azt nem tudom, de egy nagyítót vett elő, akkor mondtam neki, hogy kérem, had maradjak fent, a kislányom vár otthon.
úgy mondtam, hogy tudta, hogy nem hazudok.
eltépte a jegyet, visszaadta és azt mondta, hogy maradjak.
így 2 óra gyaloglás helyett 20 perc buszozás után hazaértem.
a végállomásnál kerestem a tekintetét, egymásra néztünk, nem elköszöntem, hanem megköszöntem.
bólintott.
többre egyikünknek sem volt szüksége.