édesapám juhász, édesanyám adminisztrátor, vagyis, ő még akkor csinálta, amikor nem volt ciki, szóval, titkárnő volt. egy pici faluban éltünk az alföld közepén. volt egy nagy tanyánk, rengeteg birkánk, meg néhány egyéb más állatunk is. tulajdonképpen egy egyszerű parasztcsalád voltunk.
de nem ez a lényeg, ez csak egy dolog, ami az életem része. nem tudom, de nem is akarom kitörölni, hozzám tartozik.
nézem a faszbizsergető fehér györgy szenvedély filmet, ami kísértetiesen nomád körülményeket varázsol. ez volt,amikor én gyerek voltam.
gazdám, mondja az egyik főszereplő.
és valóban, nekünk is volt egy emberünk, aki apámat úgy hívta, gazdám.
román volt, a fasz tudja miért emlékszem a nevére. márton, így szólítottuk. volt egy párja, egy alapvetően ronda nő, akit – bár még tényleg csak gyerek voltam, és megfogalmazni nem tudtam, ösztönösen éreztem – sokat bántott az élet.
a nő azt mondta, megtanít románul. ki a tököm gondolta volna abban a kis faluban, hogy a két nemzetnek egyáltalán gondja van egymással. fingom se volt trianonról, a foci létezett számomra, a játék, a kis szűk világ, ami megadatott. a földek, és az állatok.
nem tanultam meg románul.
márton lelépett egy jó adag pénzzel, apám egy ideig kereste, alighanem nagyon megverte volna, ha megtalálja. de nem találta meg, csak annyit sikerült megtudni, hogy az a kedves, szép lelkű román nő hónapokig kórházban feküdt, mert márton kis híján halálra verte.
nem tudom, hogy él-e még. ha igen, remélem jutott neki néhány kedves pillanat.
magunk között szólva, valószínűbb, hogy már évek óta halott, és senki nem gondol rá.