elhatároztam, hogy ma 21.30 és 21.35 között kitárom a szívem, lelkem, és a föld minden rezdülését, minden lakóját, minden halandóját, élőlényét szeretni fogom. zsidót, négert, cigányt, németet, oroszt, románt, szlovákot, mohát, tojást, autót, kipufogógázt, webmestert, programozót, szarcsimbókot és pinaszőrt.
éppen terpeszben álltam, de 21.25-kor köhögtem egyet, és mivel egész nap csilis babot - szó szerint - zabáltam, ezért majdnem beszartam.
vacilláltam, de végül a szarás mellett döntöttem.
égette a segglyukamat az erős pista, szenvedtem, állati hangokat adtam ki. olyan hangosan, hogy a szomszéd - közös a vécénk szellőzője - felnevetett. téged is szeretlek, akartam mondani, miközben ránéztem az órámra (21.33), de csak egy újabb elhalt hörgés lett a dologból.
már régen elmúlt 21.35, amikor sajgó fenékkel felálltam a vécéről.
amikor visszaraktam a petri kötetet a helyére - mindig olvasok közben -, úgy gondoltam, hogy erről az egészről soha senkinek nem beszélek.
semmilyen körülmények között.