thx kata

 (2012 VAN
ÉS MINDEN HAZUGSÁG LENNE
HA NEM AZT ÍRNÁM
HOGY MINDEN SZAR) 

(2012 van
és minden hazugság lenne
ha nem azt írnám
hogy minden szar) 

az imént csak egy fénykép választott el attól hogy levessem magam a házunk tetejéről
a kislányom nézett rám
a szeme az enyém
a gyermekkorom nézett vissza rám
szabadszállás
grund
birkák
tanya
hó és sár
a láp
a kóbor kutyák
a gyermekem nézett vissza rám

az imént csak egy fénykép választott el attól hogy levessem magam a házunk tetejéről
zselyke megfogta a kezem
ne legyél tizenhat éves mondta az anyukája
bárcsak
egyszer még ott lennék
hol kecskemét
kibontott haj
és autók meg én szemben egymással
és némán kerülnek
zuhantam a motorháztetőkre kitárt karokkal
és akkor még szó sem volt karrierről
számlákról
albérletről
alkoholizmusról
munkáról
depresszióról és munkahelyi terrorról 

ne legyél tizenhat éves
de hát huszonnégy éves vagyok
apuka és az imént meg akartam ölni magam
le akartam vetni magam a betonra
hogy a csontjaim összetörjenek
hogy szétroppanjon a koponyám
hogy a tüdőmet átszúrja szétreped bordám éle
hogy ne keljek fel többé
hogy egy mínuszos hír legyek az indexen
hogy ne legyen több gondolatom
érzésem

belenéztem a kislányom szemébe a fényképen és tehetetlen sírás rázott meg
bazdmeg magad palikám te ma itt nem sétálsz nem ugrálsz
nem vívod ki hogy sajnáljanak
hogy fájlalják hiányodat
hogy csettintsenek de fiatal volt
de fiatal és ki gondolta volna
normálisnak tűnt 

csak az internet névtelen ip-címei tudják valójában a problémák ott vannak a segglyukamban
a kényes szerkesztők elviselhetetlen sznobizmusa vezetett a magyar irodalom kétszáz éves foshalomához
fing van csak az agyukban vers helyett
elfelejtették hogy mi az élet vagy tán nem is tudták
csak az internet névtelen ip-címei tudják hogy milyen élni 

és mi lesz a családommal?
és bazdmeg mi a fasz lesz a családommal?
hogyan mikor és miként tudják meg hogy ki gondolta volna 

alkoholista
depressziós
volt a fiam
a fiam volt 

apró halom a betonon
szerelmem gyümölcse 

had csókoljam húsodat
had szedjelek össze én
had igazítsam meg a ruhád
had szedjem le rólad én
had érintselek meg utoljára
had fogjam meg az arcod
had érezzem az illatod
emlékszem a hangodra
emlékszem milyen volt amikor megropogtattad a hátamat
emlékszem amikor részegen berontottál kisfiam
emlékszem hogy ettél majd fürödtél és megint ettél
emlékszem hogy egy alkalommal összehánytad a szőnyeget 

mennyi pénzedbe voltam
tudod hogy rólad van szó
milyen keveset ölelhettelek
milyen kevésszer mondhattam el neked magamról mindent
félénkségem miatt
nem tudhattad meg
nem árulhattam el
magamban kellett hordoznom ahogy te hordoztál engem
így kvittek vagyunk hiszen tőled kaptam
te tápláltad a velőmbe
belőled szívtam ki 

ne búsulj
bennem csúcsosodott ki a rossz
a sok alkoholista a sok öngyilkos
a nagybátyád az apád a keresztapád gondja baja
az italaik az erőszakos haláluk most itt vannak egy kupacban  a betonon
ne bazdmeg kérlek
ne búsulj itt nekem
ezek csak gének
és én meg élek
csak játszottam
persze előbb-utóbb
ki kerülhetné el a sorsát
de ma még nem
mert belenéztem a fényképen a kislányom szemébe
és zselyke megfogta a kezem és sokadszorra rántott vissza
apró kis tízkilós valami
hogyan tarthat életben egy ekkora szart 

csak ne nézzetek meg
arra emlékezzetek
ami most van
mindent megtartottam nektek mit összetörtem
mindent összeírtam és gyűjtöttem 

hiszen annyi mindent nem is tudtok rólam