zsidó nőt kell elvenni palikám - mondta apám a telefonba, én meg hirtelen nem tudtam, hogy mi a faszt reagáljak erre. már korábban is furcsáltam ezt a dolgot nála. akkor a főnököm arcképét látva kérdezte azt: nem zsidó ez a csávó? 
apámról tudni kell, hogy egész életét abban a pár ezerfős kisvárosban töltötte, ahol én születtem. a vidékről meg azt kell tudni, hogy ott nem nagyon zsidóznak, hanem inkább cigányoznak a sok verekedés, erőszak és lopás miatt. szóval, nem alaptalanul. na, de vissza a zsidókhoz. szóval, apámnak nagyjából annyi kapcsolata lehetett velük, hogy látta Louis De Funest a Jákob rabbi kalandjaiban. a legnagyobb kár, amit ő érhette miattuk - és most hagyjuk new yorkot, a tőzsdét, meg az eszemlófasz dolgokat -, hogy ebben a filmben nem értett egy viccet és így nem tudott nevetni. apám egy józan gondolkodású parasztember, aki vagy abból élt, hogy birkákat nevelt fel és vágott le, vagy abból, hogy házakat épített, vagy újított fel. amikor budapestre költöztem megütötte a fülemet a zsidózás. mi ott, lent, tényleg a cigányozáshoz vagyunk szokva.
tehát, ha valaki megkérdezné tőlem, hogy merrefelé változott magyarország az utóbbi években, akkor egyértelműen ezt a sztorit mesélném el neki. már faluhelyen is megy a zsidózás, pedig igazi zsidót szerintem ezek még életükben nem láttak.
ha jól számolom, akkor apámtól életemben két tanácsot kaptam. 
1. szorosan őrizzem a csatárt, és ha látom, hogy felé passzolják a labdát, akkor igyekezzek minél gyorsabban reagálni. magyarán: megelőző szerelést alkalmazzak.
2. zsidó nőt vegyek el.

segítsenek, kérem, segítsenek, éhes vagyok, éhes vagyok, segítsenek, kérem, éhes vagyok, enni szeretnék, kérem, segítsenek, éhes, éhes vagyok, adjanak kérem valamennyit, éhes vagyok, enni szeretnék, kérem, segítsenek, nagyon kérem önöket, segítsenek nekem, segítsenek, mert éhes vagyok, enni szeretnék, kérem, segítsenek kérem, kérem, segítsenek, éhes vagyok, éhes vagyok. éhes vagyok.
senki nem segített a villamoson, hatalmas tömegben két bottal közlekedő embernek. én is csak fogtam a homlokom. ha oda adom neki azt a pár forintot, ami nálam van, akkor a kislányomnak és magamnak nem tudok kenyeret venni. ott botladozott közöttünk, és mint egy kutyát, akit vernek, olyan hangon kért pénzt az ételre. hálát adok az égnek, hogy nem akadt össze a tekintetünk.
senki nem segített neki a villamoson. a hatalmas tömeg vörös tengerként nyílt szét a két bottal közlekedő ember közeledtével.
nem bántok én senkit ezért a jelenetért.
mindenki éhes.
 

Szerző: ganycze  2011.11.24. 16:26 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://afaszomkivan.blog.hu/api/trackback/id/tr603408822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása