hónapok óta gondolkozom azon, mennyire rossz, hogy nem tudok sírni. mint egy csapot, egyszer csak elzártak. persze nem volt rá okom, boldog voltam, asszony terhes lett, megszületett a gyerek, szerettük egymást, és az volt a mi közös titkunk, hogy nem zavart, ha éppen nem volt mit enni, ha egy hónapnak pár ezer forinttal vágtunk neki, mert ott voltunk egymásnak.

utoljára akkor sírtam, amikor először meghallottam a kislányom sírását. arra koncentráltam, hogy az asszonynak minden rendben menjen, elfeledkeztem arról, hogy ha kibukkan a gyerek, akkor felsír. amikor ez megtörtént, annyira meglepődtem, hogy a feleségem izzadt homlokára hajtottam a fejem, és sírni kezdtem. vissza kellett fognom magam, alig pár könnycsepp szaladt csak ki, de soha életemben nem voltam annyira rendben, mint amikor a gyermekem hangját meghallottam.

egészen mostanáig be sem ugrott, hogy mikor sírtam utoljára. nem szeretek picsáskodni. de ma este megnéztem egy kibaszott filmet, volt egy pont, amikor robert élete pörgött a vásznon, míg maire-jeanne, fleur, raphael és albert meg a hamvait nézték, amint elnyelik a habok. na, akkor bazdmeg elkezdtem sírni, zokogtam mint egy köcsög, takartam a szemem, hogyha asszony felébred mellettem, meg ne lássa. sírtam az ajtófélfába támaszkodva, a vécén állva, kócoltam a hajam, és a kibaszott filmet szidtam, amelyik kihúzta belőlem a dugót. szeretem kontrolálni a testnedveimet, de ezúttal nem ment.

mi a fasz van, ha ma nem nézem meg ezt a filmet? egészen biztosan nem tudtam volna életem végéig azokkal az érzelmekkel élni, amit ma kiadtam magamból.

elveszítem a családom, veszélyben a munkám, nem tudom, hogy hova költözök, nem tudom, hogy miből, és nem értem, hogy miért hagy el a feleségem. nem élhetek a kislányommal együtt. ha hibázok, tízezrek esnek nekem, és az olvasói fenyegetéseket sem tudom még mindig egy hétnél hamarabb megemészteni. huszonnégy vagyok, lassan tíz éve már, hogy a családomtól - apa, anya stb... - távol élek, és irigylem a haverjaimat, akik csak basznak és isznak, mert az én vállaimat már nem a kurvák karja nyomja, hanem a felelősség karma tépi.

sírok, abban reménykedem, hogy férfiként.

a kislányom kezét fogom.

amikor elkezdtem írni ezt a blogot, pont fordítva történt meg mindez.