még kecskeméten, a kollégiumban, a legelső este történt, hogy mindannyian rettenetesen be voltunk szarva, mert az idősek szobáról szobára jártak, és keménykedtek. velem senki nem baszakodott. de volt egy imre nevezetű srác, aki szegény nagyon egyszerű volt, és ha ránéztél, akkor elkezdett remegni, mint a hiányos szigetelésű ablak, amint elhaladt egy-egy vonat a kollégium mellett. borzalmas volt a hely, kecskemét legrosszabb iskoláinak legmocskosabb kamaszai élték ott mindennapjaikat. az első éjszaka járt a szobánkban testépítő kamasz, hungarista, a combjára kötözött bozótvágó késsel, vidéki diszkós, kőműves-tanonc, és a társadalmi piramis aljáról még pár egyed. hatan laktunk egy szobában, és az volt a szerencsénk, hogy két idősebb srácot is nálunk szállásoltak el, mert kirakták őket valami miatt az előző helyükről. a két idősebb jelenléte megfontoltabbá tette a hozzánk berontó régi lakókat.
már lámpaoltás volt, de az egész kollégium zsongott. a vécéajtó tízpercenként nyitódott és csukódott, az újságpapír hangjából lehetett tudni, hogy a kollégista társaink maszturbálni járnak. (később azzal is szembesültem, hogy bizonyos szobákban a srácok együtt verik ki. semmi buzulás, nem egymásnak, csak éppen egyszerre. versenyeztek, hogy ki bírja tovább. a megnyugtatás kedvéért: egy ilyenben sem vettem részt.)
tehát a punciszagra kiéhezett, zömében rossz körülmények közül érkező, és nem túl jól nevelt fiatalok fékezhetetlen izgalmától zsongott az épület. a sötét ellenére a mi szobánkban is zajlott a beszélgetés. ismerkedtünk. vagyis, velünk ismerkedtek, imrét meg szopatták. mindennel. csak egy dolog jut eszembe: sokáig csönd honolt, de lehetett érezni, hogy mindannyian nyitott szemmel fekszünk az ágyban.
imre, szólt az egyik idősebb lakótársam. igen, kérdezett vissza imre. bukj a tökeimre.
nem voltunk normálisak, kölykök voltunk, akiket elszakítottak otthonról, akiknek az iskola miatt a szülőfalujukból egy sokkal nagyobb, ismeretlen városba kellett költözniük, és csak szakadtunk a rövid párbeszédet követően a röhögéstől. vihogtunk imrén, aki kirohant, és kisírt szemmel jött vissza a szobába.
másnap elindultam életem első középiskolai napjára, és mire visszatértem a szobába addigra imre szekrénye üres volt. soha nem láttam azt követően, és nem is hallottam róla. ki tudja, hogy hallotta-e még azt a viccet (?), hogy imre, bukj a tökeimre. és ha igen, akkor eszébe jutottunk-e? emlékszik-e úgy ötünk arcára, ahogyan én emlékszem az övére?
imre.
abban az évben még az egyik idősebb lakótársamat dühömben átvágtam a szoba egyik sarkából a másik sarkába, hozzánk irányítottak egy srácot, aki a hetvenes évek dalait játszotta a gitárján, elszívtam életem első füves cigijét, elveszítettem a szüzességemet, szerelmes lettem, enbékettőben játszottam, megismerkedtem egy sráccal, aki évekig a legjobb barátommá vált, és egy alkalommal meggyújtottam a saját fingomat.
hogy imre hogyan vészelte át a kamaszkort, arról lövésem sincs.