szinte kereken egy hónapja, hogy felrúgtunk mindent, kiköltöztünk a lakásunkból és én a ferenc körútra, a kislányom és a volt feleségem az anyósékhoz, haza. hogy mennyi szar történt velem azóta, megörökítettem, vissza lehet olvasni. voltak rosszabb dolgok, amiket nem írtam meg, és voltak jobb dolgok is, amiket szintén megtartottam magamnak. ezek megörökítésére még nem volt megfelelő pillanat. ma mindenesetre, különválásunk sajátos születésnapjaként csodálatos napom volt. eddig csak feszengett nálam a kislányom, vagy az anyját hiányolta, vagy kevésbé bújt hozzám, vagy egyszerűen csak feszültebb volt, mint egykor, otthon. de ma... végre felszabadultan ökörködött, szopatott a sajátos kis vicceivel, ölelgetett, csókolgatott, és egy-két hisztit leszámítva csillagos ötösre vizsgázott európai viselkedésből. elvittem a margitsziget azon részére, ami az egyik legfontosabb terület a számomra budapesten. újra éreztem a víz vonzását, vonaglott a homályos sár az iszapos teknőben, sikoltott, de mégis néma marad, és évszázados közönnyel viselte a testének simaságát felsértő hajókat, uszályokat. köveket dobáltunk a vízbe, vagyis én adogattam a kezébe, ő meg hajigálta befelé a nagy folyóba. duna. már a nevét is tudja. nagyon jó érzés volt őt ott látni, azon a parton, kissé már félhomályban, mintha a folyó egy láthatatlan zsilipként működött volna közöttünk, és a szünet nélkül örvénylő, morajló, lámpafényben sápadtan az alváshoz készülő város között.

soha nem értettem azokat, akik meglepődnek azon, hogy szeretek egyedül inni. az emberek szomorú dolognak tartják, és a közhiedelem szerint csak az iszik egyedül, aki ökör, vagy alkoholista. én sűrűn hódolok ennek a hobbinak, valójában roppant mód csábító a számomra az alkohol és a microsoft world office. inni és közben írni csodaszép. szerencsére megtanultam vakon gépelni, így a legtöbbször félmeztelenre vetkőzöm, becsukom a szemem, és úgy írom a dolgaimat. ilyenkor úgy érzem, mintha zongoráznék. gyönyörű, megismételhetetlen pillanat mind, aminek külön pozitívuma, hogy az a sok odaégett gondolat, ami a fejemben cikázik, megmarad. én meg geci módon feltolom a netre az egészet, és abban reménykedem, hogy egy homokos végül erre veri ki.

ha már itt tartunk. elromlott a fürdőben a konnektor. nem tudunk mosni. az összes alsóm a szennyesben, és az erre az esetre tartalékba félretett hereszorító fecskémet ma elhordtam. mindezt csak azért, hogy ünnepien bejelentsem: nulláról egyre módosult az egy száll faszban megírt posztjaim száma.