aztán csak te maradsz, a mosatlanok, meg a savas szájszagod. úgy alakul, hogy mindig ez a zárókép. szúró fények, omladozó falak, egy dob a fejedben, amely azt az ütemet veri, hogy meg-basz-lak. ideális táptalaj a versíráshoz, én mégis már vagy egy hónapja képtelen vagyok írni. persze, leülhetnék, írhatnék a székről, a szemközti házról, vagy valami egészen köcsög dologról, de azt inkább meghagyom a buziknak. most, akkor megpróbálom túlélni a következő pár órát.