ástam a gödröket az udvarunk azon részében, amelyikről most mesélni fogok. apró, alig húszcentis magasságú, és talán, ha tíz centis szélességű, inkább gödröcskéket kell elképzelni. volt belőlük vagy tizenhárom-tizenöt. a testvérem már közeledett a talicskával. mint az elhervadt margaréta-szálak, úgy feküdtek benne a sárga, puha pihéjű kiskacsák.

az éjjel megfagytak mind.
az anyjuk csak téblábolt az ólban, amikor észrevettük, hogy az összes halott, oldalára dőlt mind, mintha még aludnának, egy kupacban.
végeztem a gödrökkel.
a gödröcskékkel.
kézzel tettük bele mindet a földbe, a göröngyöket én húztam rá apró, cérnavastag csontjaikra. mindegyik arcában, csőrében, kezdetleges szárnyacskájában láttam valami szépet. hosszú időbe tellett, míg elföldeltük mindet.

csendben csináltuk, veszettül szomorúak voltunk.

évekkel, talán megvolt egy évtizeddel később is, amikor szokásos, havi hazalátogatásomat ejtettem meg. ki tudja, hogy az ország melyik végében éltem, apa voltam-e már, vagy még a pinák után kajtattam, hogy dolgoztam, vagy még úgy csináltam, mintha két sör között tanulnék. a lényeg: már nem hét-nyolc éves voltam, amikor az udvarunk azon sarkában eltemettük a megfagyott kiskacsákat, amelyről most mesélek.

az idő elteltével gyönyörű kertünk lett, fűvel vetettük be, bokrok övezték határát, és az udvarunk azon sarkában egészen különleges növények nőttek, amelyek magját fogalmam sincs, hogy honnan szerezte édesanyám.
tisztán emlékszem, hogy alig egy percre, de leheveredtem a földre, előbb teljesen háton feküdve, a szememet becsukva gondoltam vissza az apró, sárga, puha golyócskákra, majd felkönyököltem, és a földet simogattam.
az arcomat sütötte a nap, mosolyogtam, minden csontomban éreztem azt a fagyot, ami kiszívta az életet azokból a drága jószágokból. tudtam, hogy azokban az években már egyébként is halottak lennének: vagy én, és a családom ettük volna meg őket, vagy más, számomra ismeretlen emberek.
porcelánon tálaltuk volna finom húsukat, villával, és késsel szakítottunk volna megperzselt inukba.
boldog voltam, hogy álmukban érte őket a halál.

 

Szerző: ganycze  2012.05.20. 11:38 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://afaszomkivan.blog.hu/api/trackback/id/tr614527165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.