gyerekkoromban teljesen kikeltem magamból. nem voltam valami nagyon. sokszor eszembe jut, ahogy testvéremmel álltunk a sóderdombon, odabent anyám és apám üvöltözött egymással. mi kimenekültünk. ott álltunk, pizsamában. volt egy kályhánk, ami iszonyatosan pufogott. mintha fel akart volna robbanni, csak lármázott folyton. akár egy bombatámadás. mindannyian idegesek lettünk tőle, mert nem akartunk attól meghalni, hogy ránk robban a kályha. a stressz miatt, ami mindannyiunkra rátelepedett, elkezdtünk egymással veszekedni. és a vége mindig az lett, hogy mi kint álltunk, gyermekként a sóderdombon. kintről is hallottuk, ahogy üvöltöznek, és ahogy a hangzavart néha megszakítja a kályha éktelen robbanása. aztán egy idő múlva mindkettő elhalkult, a kályha, és a szülők veszekedése is. bementünk, lefeküdtünk. mi a testvéremmel egy szobában aludtunk, akárcsak a szüleim, de velük ellentétben mi külön ágyban.


volt egy időszak, több év, talán egy fél évtized is, amikor folyton féltem éjszaka. még egészen kölyökkoromban láttam egy tévésorozatot, amiben űrlények alvó gyerekeket figyeltek. nem bántották őket, nem nyúltak hozzájuk, csak nézték őket. ez kiakasztott, nem mertem becsukni a szemem. folyton háttal a falnak feküdtem, nem mertem megfordulni, nem mertem ellazulni. figyelni akartam az ajtót, hogy mikor lép be rajta valaki. akkoriban még nem volt redőny az ablakomon, csak két vékony, nem jut eszembe a neve, amivel eltakarják a belátást, függöny, igen, függöny. csak két vékony függöny volt fent, ami alig takart valamit, az ablak felét ha befedte, a többi részén gond nélkül be lehetett látni. én ott mindig láttam, a felső sarokban egy arcot. valamiért mindig azt hittem, hogy egy német az, fogalmam sincs, hogy miért.

egy alkalommal felijedtem, és rohantam át édesanyámhoz. ekkor már elváltak, vége volt a veréseknek, az üvöltözéseknek. elestem a cipőmben, ziháltam, mint egy állat, anyám alig tudott megnyugtatni. a csuklómra estem, feldagadt. a fagyasztóból elővett húst tett rá, és befektetett maga mellé az ágyba. esés nélkül ugyan, de ez heti két-három rendszerességgel megtörtént. olykor, ha világos volt, akkor még mielőtt felébredt volna, visszasétáltam a szobába. szégyeltem magam, tudtam, hogy rosszat csináltam.

a legfájdalmasabb emlékemet írom le. alsóba jártunk még, tehát nem múltunk el tíz évesek. rokonoknál voltunk, felültünk egy motorra, a testvérem és én. ő elől, én mögötte. az idősebb rokon, úgy hívták pityu, a kezembe adott egy rúgós kést. azt mondta vigyázzak vele. én a testvérem oldalához tartottam. nem tudom mi tartott vissza attól, hogy megnyomjam a gombot. a beleibe hatolt volna a penge. ott tartottam közel tíz másodpercig, majd visszaadtam pityunak. nem vette észre senki a pillanatot. amikor ez eszembe jut, akkor picit mindig meghalok. ez egy feldolgozhatatlan seb bennem. ha akkor megnyomom a gombot, akkor ma a testvérem nem él. akkor megölöm. minden máshogy alakul az életemben. miért adta az a fasz pityu a kezembe azt a telibert kést. miért nincs annyi esze egy kamasznak, hogy egy gyermek kezébe nem adunk rúgós kést. egyszer követ tettem a légpuskánkba, és rálőttem a testvéremre. akkor a keresztapám iszonyatosan leszidott. de ez csak egy kavicska a lelkemben. nem tudom feldolgozni ezt a késes történetet. velem marad. senki nem tud róla. a testvérem mosolygott és gondtalanul ült a motoron. és én az oldalához tettem a kést. ott volt az ujjam a gombon. elég lett volna csak annyi, hogy megdől a motor. csonk vagyok. életem végéig, akár egy rontás, ott marad velem ez a pillanat. a legváratlanabb pillanatokban jut eszembe. metróról leszállva, az utcán, értekezleten, film közben. ha lenne egy késem, kivágnám magamból.

serdülőkoromban rengeteget maszturbáltam. már külön szobában laktunk a testvéremmel. az ő ablakán volt egy ilyen műanyag matricaszerű valami, ami miatt nem lehetett belátni hozzá. az én ajtóm ablaka kitört, egy csipkés függöny volt mindössze rajta, amin gond nélkül át lehetett látni. mindig óvatosan maszturbáltam, hogy ha netán kilép az ajtajából, akkor eltegyem az álló faszomat. egy alkalommal pont elélveztem, nem volt rajtam önkontroll, szűzies vágyakozásom, a pina iránti kíváncsiságom teljesen elvakított, és csak amikor újra kinyitottam a szememet, akkor láttam, hogy éppen kilép az udvarra. minden valószínűség szerint látott, meglátott. nem került ez soha szóba közöttünk.

már gyerekként is őrülten vonzott az erotika, a tabu. arról álmodoztam, hogy egy korosodó nővel vagyok. édesanyám egy barátnőjével. én akkor még alig múltam tizenéves, talán tizenhárom lehettem. minden film vonzott, ahol egy még lányos arcú kamasz magához vonz egy érett asszonyt. ez az álmom nem valósult meg. talán emiatt látom úgy, hogy nagyon szép vágyak voltak ezek.

egy alkalommal még az óvodában nem tudtam elaludni. odamentem az óvónőhöz, elmondtam neki, hogy mi a gondom. a térdére hajtotta a fejem, és simogatta az arcomat, amíg el nem aludtam. életem legnyugalmasabb pár perce volt. ki tudja mi lett vele, az óvónővel. ma már néninek szólíthatják, ha még él egyáltalán, és közel sem lehet olyan feszes, üde, és kívánatos, mint annak idején, a kilencvenes évek elején. én ugyanis akkor voltam gyerek. kevés dologról tudtunk a nagy világban, de azt igen, hogy a háború rossz. fogalmam sincs, hogy honnan, de tudtuk, hogy jugoszláviában háború van. közel van jugoszlávia, mondtuk egymásnak a testvéremmel a trabantban. közel. remélem nem jön át a háború, mondta nekem. én is, tátva maradt a szám. nem akartunk háborút. 

Szerző: ganycze  2012.04.29. 11:51 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://afaszomkivan.blog.hu/api/trackback/id/tr444479091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.